Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás

Lakáshitel felvétel esetén bevett piaci gyakorlat, hogy kötelező lakásbiztosítást kötni a jelzáloghitel mellé, hiszen a bank nem vállalhatja át az ügyféltől a kockázatot, hogy ha bármi kár történik az ingatlanban, az csökkentse az ingatlan értékét és veszélyeztesse a fennmaradó törlesztőrészlet kifizetését. Az MNB 2017-ben vezette be a lakáshitelnél a fogyasztóbarát minősítési rendszert, amit a rendszer sikeressége után kiterjesztett a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításra (MFO) is.

Megosztás

2020. december 30.

Olvasási idő: 3 perc

A szabályozás célja, hogy elősegítse a lakásbiztosítások átláthatóságát, lerövidítse a kárrendezés időtartamát, rugalmasabb szerződés és/ vagy díjmódosítást tegyen lehetővé, kiszélesítse az alapbiztosítási szolgáltatások körét, valamint papírmentes kommunikációt biztosítson az ügyfél és a biztosító között. A fogyasztóbarát lakásbiztosítás kiválóan kombinálható a bankokban elérhető fogyasztóbarát lakáshitellel, hiszen az ügyfél az ingatlan megvásárlásához szükséges hitelt a bankban veszi fel, így egy helyen, gyorsan, kényelmesen és ügyfélbarát feltételek mellett juthat hozzá a jelzáloghitelhez és a megvásárolt ingatlan hosszú távú védelme érdekében hozzá társított lakásbiztosításhoz.

„A lakásbiztosítási piacon a tapasztalatok azt mutatják, hogy a biztosítótársaságok között a versenyhelyzet lanyha, ami abból adódik, hogy a fogyasztók a lakáshitelhez kötelezően megkötendő lakásbiztosítást sok esetben akár több mint tíz éven keresztül ugyanazon biztosító felé fizetik. Ez magában hordozza azt a kockázatot, hogy a 10-15 évvel ezelőtt még teljesen más piaci viszonyok alapján megkötött lakásbiztosítás paraméterei alapján fizetik meg az ügyfelek a díjakat, és sok esetben komoly káreseménykor szembesülnek vele, hogy a keletkezett kárra nem, vagy csak részben térít a biztosító alulbiztosítottság miatt. „– mondta el Kőrösi Zoltán a HUNBankbiztosítás Közvetítő Kft. ügyvezető igazgatója

Mit érdemes tudni az MFO-ról?

Az alapcsomagja elemi károkra, és egyéb, a háztartásokat egzisztenciájukban veszélyeztető tipikus kockázatokra nyújt fedezetet. A termék kapcsán az MNB többek között azt is kötelezően meghatározta, hogy a biztosítók családbarát, zöld és digitális szempontokat is vegyenek figyelembe termékeik kialakításakor. Olyan gyakoribb káresemények is biztosíthatók majd, amelyek egységes megnevezések alapján lettek meghatározva a felügyelet által. A kötelezően előírt fedezeteken túl, természetesen a biztosítók további káresemények biztosítására is vállalkozhatnak, ezzel erősítve a versenyt az ügyfelekért.

További előírás, hogy a biztosítóval a kárbejelentés és a kárrendezési kommunikáció egész folyamata akár teljesen digitálisan is elvégezhető legyen. Sőt, amennyiben a kár komoly kockázatot jelent az ügyfél egzisztenciális helyzetére vonatkozóan, akkor a biztosítónak rendkívüli kárfelmérési és kárrendezési eljárást kell alkalmaznia. Ilyen esetekben a kárrendezés időtartalma 5 munkanap (100 000 forintot nem meghaladó károk esetén), e fölött pedig maximum 10 munkanap lehet. Újdonság az is, hogy a lakásbiztosítás a megkötése utáni 3. negyedévtől, 3 havonta felmondható, és az ügyfél köthet új szerződést, igényeinek kiszolgálása érdekében.

Hogyan kell elképzelni a gyakorlatban?

Az alábbi példa alapján egy olyan káresetet említünk, ami az MFO-k kapcsán kötelezően kifizetendő a biztosító által, nem egy eldöntendő káreset. Nos a példa: nyáron 38 fokos meleget jósolnak a meteorológusok, ezért példánkban szereplő ügyfelünk nyitva hagyja bukóra az ablakot, hogy este ne a felmelegedett lakásba kelljen hazaérnie. A kánikulai melegben azonban, hirtelen leszakad az ég, és pár perc alatt egy átlagos zápor csapadékának a többszöröse ömlik az égből, amit viharos szél is kísér. A nyitva hagyott ablaknál beázik az ingatlan. Bár az ömlő eső csak 15 percig tartott, a széllel kísért esőzés komoly beázást eredményezett.

Az ilyen, vagy ehhez hasonló esetekben az MFO szerződések kapcsán az ügyfelek biztonságban érezhetik magukat, hiszen a beázás kapcsán keletkezett kárt a biztosítónak ki kell fizetnie.

Összegzésül, egy lakásbiztosítás esetén a megkötött termék és maga a biztosító is a káresemény bekövetkezésekor vizsgázik. Egy komolyabb kár esetén jelentős különbségek lehetnek a kárkifizetési összegek között attól függően, hogy melyik biztosítónál és milyen feltételek mellett kötöttük meg. A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás térnyerése 2021-től indulhat, hiszen a biztosítók folyamatosan adják be pályázati anyagaikat (jelenleg három biztosító már kapott engedélyt a termék értékesítésére), melyeket az MNB a pályázati előírások alapján értékel. Bármely terméket is választjuk, kulcsfontosságú, hogy a lakásbiztosításra ne egy havi plusz kiadásként gondoljunk, hanem egy olyan segítségre, ami védi mindazt, amiért sokszor egy egész életen át dolgozunk.

További hírek

Összes